Vitray Tamás reagált a betegségéről szóló pletykákra

 Egyedül él, de sosem magányos. Így telnek a napjai az idén novemberben 90 éves tévés legendának.

Vitray Tamás egészségi állapotáról az elmúlt időszakban sok pletyka keringett. Egy hónappal ezelőtt aggasztó híreket lehetett olvasni róla: azt írták, kórházba került, kezelésre szorul, de ennek okára mostanáig nem derült fény.

Az idén novemberben 90. életévét betöltő Kossuth-díjas újságíró elébe ment a spekulálgatásoknak. Elárulta, szó sincs rejtélyes kórról, de való igaz, volt néhány egészségügyi panasza a tavasz végén.

- Májusban egyik reggel arra ébredtem, hogy kis sebeket találtam a homlokomon. Gondoltam, biztos éjszaka megcsíptek a pókok, mert mindig nyitott ablaknál alszom. A bőrgyógyászom azt mondta, nem csípések ezek, hanem övsömör – árulta el a Hot! magazinnak. 


 

A szakember drasztikus kúrát írt fel, napi 50 kapszulát kellett szednie öt napon keresztül. Az övsömör a legtöbb embernél hosszan elhúzódó betegség, de Vitray legnagyobb meglepetésére hamar kilábalt belőle.

 Kórházba nem kerültem: csak akupunktúrás kezelésre jártam, szintén a betegség miatt. Különben köszönöm, megvagyok.

A teljes cikk ITT olvasható el.

www.femina.hu

 

Megjegyzések