Élet és halál közé került a magyar színész

 Csoda történt!

A színész még a koronavírus-járvány előtt kapott tüdőgyulladást. Elmondása szerint felesége gondos ápolásának köszönhető, hogy életben maradt. 

Nem sok szabadjáratot hagy a napjaiban Beleznay Endre, aki a COVID berobbanását megelőzően is tucatnyi darabban játszott párhuzamosan. „32-33 darabban játszottam párhuzamosan. Ezt egyébként jól bírtam mentálisan, de fizikálisan egyszer csak összeomlottam. Igaz nem a munkamennyiségtől, hanem a tüdőgyulladástól” – mondta a 95.8 Sláger FM-en a színész, aki súlyos állapotba került akkor.


 

– árulta el Beleznay Endre, aki a mai napig hálás felesége gondos ápolásáért.

„Otthon nagyon komolyan vettem a gyógyulást. A feleségem gondosan ápolt, ő az ég adománya. Annyira jó ápoló, hogy szoktam is mondani, hogy szinte kedvem lenne néha betegnek lenni, mert ő annyira jól csinálja ezt is. Persze az az időszak nem volt ennyire vicces. Ha egyedül éltem volna és ő nem lett volna mellettem, lehet, hogy tényleg belehaltam volna. Effektíve nem tudtam semmit se csinálni. Megállt az élet, egy hónapot kihagytam a színházban is. Igaz kezdetben, mikor még nem voltam annyira beteg, én is játszottam, amíg tudtam. Két előadást is vittem magas lázzal, az egyiknél alig álltam a lábamon. Aztán már játszani se tudtam, inkább otthon gyógyultam” – mondta a Sláger Kult műsorvezetőjének, S. Miller Andrásnak Beleznay Endre.

www.borsonline.hu

 

Megjegyzések