Gyurcsányék szerint nem a zsemle kicsi

 A DK elnöke megint elvétette a célt...

Sokakban meglehetősen rossz emlékeket idéznek a Gyurcsány-kormány 2006-os és 2008-as megszorításai, s azoknak az olyan faramuci frázisokkal előkészített kommunikációja, mint hogy „nincs ingyen ebéd”. A bukott miniszterelnök mostani pártja, a DK ennél is tovább ment, s már a jutányos áron összeállított étkezést is sajnálják az emberektől, amit az alapvető élelmiszerek árstopja elleni kirohanásaikkal tettek egyértelművé.

Ám csak azóta támadják ezt az intézkedést, amióta a Fidesz–KDNP-kormány bevezette, vagyis amióta az valós, kézzelfogható, forintokban számolható segítséget jelent az embereknek.

Alig két éve ugyanis még a Gyurcsány-párt is támogatta az élelmiszerárstopot, legalábbis Barkóczi Balázs, a DK szóvivője a szavak szintjén sürgette azt.


 

Miután a kormány az év elején a tavaly októberi szinten rögzítette hat termék árát, a Gyurcsány-párt a kákán is csomót keresett, hogy belekössön a sokaknak komoly könnyebbséget jelentő szociális intézkedésbe. Onnantól kezdve a DK már a gazdák haszna és az olcsó külföldi termékek elterjedése miatt kezdett aggódni, sőt kínjukban még azt is felrótták a Fidesznek, hogy egyáltalán kötelezték a boltokat a kedvezményes árak feltüntetésére. A széles társadalmi csoportokat – például a vidékieket és a határon túli magyarokat – előszeretettel és rendszeresen sértegető DK-soknak most a szerényebb anyagi körülmények közt élőkbe is sikerült belerúgni azzal, hogy csirke far-hát akciónak titulálták az intézkedést, amelybe egyébként ugyanúgy beletartozik egyebek mellett a sertéscomb, a csirkemell és az étolaj árának az alacsonyan tartása is.

Gyurcsány a legitim kormány ellen hirdetett egész pályás letámadást, totális ellenállást, de megint elvétette a célt, a magyar embereket állította célkeresztjébe. Az Apró-villában vélhetően ma is sláger Marosán Buci Gyuri örökbecsű mondása: „Nem a zsemle kicsi, hanem a pofátok nagy!”

Borítókép: Gyurcsány Ferenc (Fotó: MTI/Kovács Tamás)

Kárpáti András - www.magyarnemzet.hu

 

 

Megjegyzések

  1. Ha rajtam múlik ez a Szemlő hegyi náci komcsi öszödi gané az újra nyitott lipot zárt osztályán karatyolhat mint Napoleon Ez a szem kilövető terépcsecsőn kígyózó meztelen csiga,aki ki tudja honnan származó személyi azonosító nélküli fegyveresekkel rá támadt az ország népére 2006-ban, az a  hazaáruló gyurcsotány ki azért harcol , hogy Magyarországot sorosista Brüsszeli globalizmus gyarmatává , hazánk népét RABSZOLGÁIVÁ téve , mint Brüsszel kollaboránsa ,aBrüsszelből érkező ukázokat maradéktalanul végrehajtva, Brüsszel helytartójaként (Vazallus) a demokratikusan megválasztott jelen kormányt megpuccsolva hatalomra tudjon kerülni,az ilyen gazembert  HAZAÁRULÓNAK HÍVJÁK!Össze állva minden ellenzéki bagázzsal, hiába tagadják még  a fasiszta skinhead náci jakab vezette ballik csürhével is , sikerül megalakítaniuk a fasisztoid balliberált lumpen pártot!Szava hiteléűl ne feledjük mit jelentett ki saját magáról és pártjáról az msz(M "munkás")p-ről melyből ki válva hozta létre a  pufajkás bolsevik komcsi DK (  dobrev klára) maffia rt.-t , mit is mondott HAZUDTUNK REGGEL ,DÉLBEN ,ESTE és mindig, ebből eredően ,a Szemlőhegyi komcsináci keresztapa szava egy  tehén farából távozó sóhajt se ér!!!!!!!!

    VálaszTörlés
  2. A sajàt miniszterelnököt,Medgyesit is hatbatamadta a hatalomért. Akkor mit várjunk tőle most?

    VálaszTörlés

Megjegyzés küldése