Orosz Anna és Lukács László György élő egyenes adásban égette szénné magát

 Kiröhögték őket!

Amit mindenki körmöt rágva, hideg verejtékkel lúdbőrözve várt, végre megtörtént! Megszületett ugyanis a megállapodás az ellenzéki pártok között az előválasztás részleteiről. Ennek apropóján az ATV Egyenes Beszéd című műsorában Fábián Tamás Orosz Anna a Momentum és Lukács László György, a Jobbik alelnöke voltak a vendégek.

A beszélgetés fő apropóját az előválasztás részben online lebonyolítása és ennek elméleti megelőlegezett sikere adta. Az interjú egy elég erős felütéssel indított, hiszen Szöllősi Györgyi azon kezdőkérdésére, hogy a Momentum mivel győzte meg a DK-t és az MSZP-t ennek szükségességéről, Orosz Anna a következő választ adta:

Igazából szerintem itt az ügy a fontos: hogy az előválasztás a lehető legsikeresebb legyen, ööö én őszintén hiszek abban és a Momentum is őszintén hisz abban, hogy minél többen vesznek részt az előválasztáson, annál többen fognak elmenni az ellenzéki oldalról szavazni a rendes (!!) választáson is, és hogy ha kormányt és rendszert akarunk váltani, akkor, akkor ehhez szükséges, hogy a következő hónapokban is egy sikeres kampányt fusson az ellenzék. Ööö az, pedig hogyőő minél többen elmenjenek szavazni, ahhoz viszont az kell, hogy minél alacsonyabbra tegyük a belépési küszöböt, ehhez viszont biztosítanunk kell, hogy azok, akik mondjuk külföldön élnek, vagy kistelepülésen élnek, vagy vagy ne adj’ Isten szeptemberben hogy ha járványhelyzet lesz újra és ezért nem lehet biztonságosan személyesen szavazni, vagy aki mozgásában korlátozott akkor is részt tudjon venni az előválasztáson és ennek a garanciája az online előválasztás.

 


A jobbikos Lukács László György szerint a megegyezés azon múlt első sorban, hogy néhány párt biztonsági szempontokból óvatosan közeledett az online szavazáshoz, külső beavatkozástól tartva. Szerinte azonban sikerülni fog megoldani majd a feladatot. Véleménye szerint, mivel a kormánynak nem sikerült megszervezni eddig az online szavazást, az ellenzéknek pedig igen, csak azt mutatja, hogy az egybesült baloldal sokkal kormányzóképesebb, mint maga a kormány. Szavai szerint

Ebben az ellenzéki pártok MÁR többet csináltak, mint amit a kormány tett.

Ennél a pontnál lett égető szükség arra, hogy az ellenzék adaptálja az angol future perfect igeidőt, amely a magyar nyelvben még nem létezik, hiszen a netes voksolás megszervezése ugye még a kanyarban sincs, az ellenzék pedig már azzal henceg, hogy micsoda siker is az. (’will have been successful’ -a szerk.)

A szemfüles riporter azonban nem hagyta annyiban, roppant körmönfontan az alanyok alá is kérdezett: nem lehet-e könnyen meghekkelni egy ilyen szavazást? Orosz Anna szerint 2021-ben azért alap egy ilyen volumenű voksolás lebonyolítása, hiszen a világ számos országában (például a rendkívül haladó Észtországban) ez már működik. Különben is, a személyes szavazást is meg lehet hekkelni, hiszen a regisztráltak adatait bárki ellophatja és felhasználhatja önös érdekei szerint. Érdekes volt látni, hogy a stúdióban ülők egyből az adatlopást kezdték bővebben kifejteni, tudomást sem véve arról, hogy Szöllősi Györgyi valószínűleg sugalmazásával kérdésével arra próbált volna utalni, hogy az ellenzéki egyesülés nem tart-e attól, hogy a Fidesz megtrollkodja majd őket szeptemberben.

A jobbikos Lukács László György azonban később arra utalt újra, hogy amit az állam nem képes megszervezni országosan, azt az ellenzék igen, az azt mutatja, hogy a koalíció sokkal kormányképesebb.

Szöllősi ekkor vissza is kérdezett, hogy tényleg ezt mutatná?

Lukács válaszában persze itt már visszakozott, hiszen szemmel láthatóan rádöbbent maga is, mekkora baromságot mondott és korrigálta magát. Szerinte a kormánykészséget valójában az előválasztáson győztes miniszterelnök-jelölt kormányprogramja hivatott szemléltetni.

Ha valaki az interjú ezen részénél unatkozni kezdett volna, mint például e sorok írója, akkor azzal is szembesülni volt kénytelen, hogy a beszélgetés nagyobb része tényleg arról szólt, hogy Orosz és Lukács azt bizonygatták, hogy 106 választókerületben megszervezni egy előválasztást a kormány minden ármánykodása ellenére is óriási dolog.

Arra a riporteri kérdésre, hogy a pártok közti összhang ellenére mik a felek legnagyobb vitái, mindketten egyöntetűen azt állították, hogy a legtöbb és legfontosabb dologban egyetértés van. Továbbra is készül a program, a pártok javaslatait fésülgetik éppen össze.

A határontúliak szavazati jogát firtató kérdés azonban zavart okozott az eddig sem túl összeszedett rendszerben, rendkívül komikus válaszokat szülve. Látszólag a két riportalany nem tudott mit kezdeni a témával és kis túlzással azt sem tudták, melyik rendezvényen vannak. Leginkább Fekete-Győr András partizános vergődésére kezdett hajazni a szituáció.  

Orosz Anna szerint ugyanis ez pont az a kérdés, amiben össze kell fésülni a véleményeket, viszont épp ezért az előválasztás előtt egy úgynevezett „ilyen” közös minimumot akarnak letenni az asztalra, ami majd kijelöli az irányokat, ám az igazán részletes program csakis az előválasztás lefolytatása után fog a választók elé kerülni. (Tehát tulajdonképpen elismerte, hogy program nélkül fogják lebonyolítani az egész színjátékot, a határontúliak kizárásával -a szerk.)

Lukács László György úgy fogalmazott, hogy a kormányváltás és az ország tovább építésének szempontjából leglényegesebb kérdésekben nincs igazán eltérés, sőt, talán nincs eltérő álláspont abban a kormányprogramban, amit le akarnak tenni az asztalra. Magyarul nem mondott semmit. Szöllősi ezt a terelést hallva nem tehetett mást, mint újra rákérdezni, de erre a szerepéből kiesve Lukács a legnagyobb megdöbbenésünkre ezt bírta kinyögni:

„Ezt majd meglátjuk a kormánypontokban.”

Vagyis nem tudta megmondani, hogy az egykoron szélsőjobbos párt, ami a rendezvényeiken Árpád-sávos és Nagy-Magyarország zászlókkal vonult fel a tarsolylemezes, atillába öltözött tagjaival, képtelen arra, hogy a gúnyhatáron kívül élő magyar testvéreink mellett kiálljon. És képtelen dűlőre jutni azzal a DK-val ebben a kérdésben, ami nyíltan vállalja, hogy csak az ország határain belül élőket tekinti magyarnak. Teljesen nyilvánvalóvá téve, hogy ki is mozgatja a szálakat a háttérben.

A zavart enyhítve a műsorvezető a 4 napos munkahétről és a közvetlen köztársasági elnökválasztásra terelte a szót, hátha itt majd sikerül a két szalmabábu elrontott interjúját kicsit menteni, de mivel ezekre sem tudott értelmes választ kicsikarni, tovább folytatta a már általános iskolás tanítónéni szerepét. A kettesért felelő diákok felé mentőkérdésnek a következőt szánta:

Van-e olyan ügy, amiből a Momentum vagy a Jobbik nem enged a tárgyalások során. Szinte már könyörgött, hogy a felkészületlen diákok valami értelmeset nyilatkozzanak, hogy a helyükre engedhesse őket, de a helyzet itt vált végleg menthetetlenné. Orosz Anna ugyanis azt szeretné, hogy az oktatási rendszert úgy alakítsák át, hogy

„Ne ezt a lexikális tudást tömjük a gyerekek fejébe, hanem a 21.századi képességeket, hogy tudjanak projekteket menedzselni, tudjanak csapatban dolgozni, kérdezni, kritizálni angolul beszélni. De ebben egyetértünk!”

A Jobbik viszont azt szeretné, ha az egészségügy egy masszívan államilag finanszírozott társadalombiztosítási elven nyugodna, ami így hatásosabb lenne a jelenleginél.

Elképesztő demagógia és fantáziátlanság keverve a totális felkészületlenséggel. Ott tartunk nagyjából egy évvel a 2022-es választások előtt, hogy az ellenzék reprezentánsai minél többet szerepelnek a médiában, annál inkább rombolják a róluk kialakult eddig sem túl acélos képet. Gyakorlatilag minden megnyilvánulásukkal csak biztosabbá teszik alkalmatlanságukat bármilyen tisztség vállalására. Jelenlegi állapotukban még egy kaktuszt sem lehetne jó szívvel rájuk bízni.

www.kontra.hu

Megjegyzések

  1. juncker isiászos Szemlőhegyi "néró" vezette moslék koalíció = lumpen bolsi proli csürhe !

    VálaszTörlés

Megjegyzés küldése