Horváth Csaba hazudik!

 Ejnye, bejnye Csabika...

Valóban igaz, amit Horváth Csaba mond? A kormányzati elvonások miatt van hétmilliárddal kevesebb pénze Zuglónak? Egyáltalán kevesebb pénze van a kerületnek? Utánanéztünk. A „kormány kivérezteti az önkormányzatokat” című ellenzéki kampány újabb fejezetéről derült ki, hogy nem sok valóságalapja van.

A baloldali vezetésű önkormányzatoktól az utóbbi időben már-már teljesen megszokottá vált, hogy a koronavírus-járvány okozta bevételkieséseikért teljes egészében a kormány intézkedéseit próbálják felelőssé tenni. A „kormány kivérezteti az önkormányzatokat” című ellenzéki kampányról azonban egyre több esetben derül ki, hogy nélkülöz minden valóságalapot.

A közelmúltban Horváth Csaba, Zugló szocialista polgármestere az önkormányzat honlapján megjelent pr-interjúban arról beszélt, hogy tavaly 5 milliárd, idén pedig 7 milliárd forint bevételkiesése van az önkormányzatnak a kormányzati elvonások és a kompenzáció hiánya miatt.


 

A kijelentés hamissága már az elején kibukik,

hiszen az önkormányzatok bevételkiesésének kompenzációjáról még tárgyalnak, tehát ezt hiányolni majd akkor lehet, ha Zugló tényleg egy fillért sem kap, ami azért nem valószínű. De nézzük mi a helyzet az „elvonásokkal”!

Az ügyben segítségünkre lesz az önkormányzat, mivel a helyi ellenzéki képviselők adatigénylésére kénytelen-kelletlen kiadták a 7 milliárdos bevételkiesést részletező listát. 

Amint a listában látható, különös módszerrel számolták ki Horváthék az iparűzési adóból várt bevételek csökkenését. Érdekes módon külön tételként szerepel az iparűzési adó csökkenése és kiesése. Eszerint amellett, hogy a kormány elengedte a kkv-k iparűzési adóját, egyébként is komoly visszaesést vetítettek előre.

A kormányt hibáztatni azért, hogy ideiglenesen felfüggesztette a válsággal küzdő kis- és középvállalkozások adókötelezettségét, önmagában is vitatható támadás, de

a járvány miatt várhatóan egyébként is bekövetkező 900 milliós (!) csökkenést is az ország vezetésének nyakába varrni,

egyszerűen hazugság. Ugyanez igaz az idegenforgalmi adóból bejövő összegek visszaesésére is.

Mindamellett, hogy az adóhoz hasonlóan a parkolás ingyenessé tételével a kiesett bevétel is az emberek zsebében marad, ebben az ügyben sem járt el méltányosan az MSZP-s politikus. A zuglói parkolás körüli korrupciógyanús ügyekről ugyanis évek óta szólnak a hírek.Tavaly még a balliberális portálok is arról írtak, hogy Horváth Csabáék túlárazott szerződést kötöttek a Sessionbase Kft.nevű informatikai céggel, állítólag a parkolás ellenőrzésére. 

A hétmilliárd forintos bevétel-csökkenési listában szerepel még az önkormányzat egyes cégei bérleti díjainak elengedése, de hogy ehhez mi köze a kormánynak, arra sem adnak magyarázatot. Mint ahogy arra sem, hogy

miért bevételkiesés az önkormányzatnak, ha „saját magának” nem fizet bérleti díjat, egyik zsebéből nem teszi át a másikba a pénzt?

Persze nem meglepő, hogy hiányolja az adóbevételeket az a baloldali kerületvezetés, amelyik megválasztása után azzal kezdte működését, hogy saját képviselőik és tisztségviselőik fizetése mellett a zuglói lakosokat terhelő adókat is kapásból megemelték.

Érdekes kérdés ez is, hiszen amint a napokban beszámoltunk róla, az önkormányzat a panaszok ellenére azért elég sok mindenre költekezik (hogy még mi mindenre, arról még írunk a továbbiakban). 

Mint ahogy azt sem ártana tisztáznia Horváth Csabának és a helyi baloldalnak, hogy lehet, hogy miközben bevételkiesésekről beszélnek, az önkormányzat költségvetése idén ötmilliárd forinttal nagyobb összeggel indul, mint 2020-ban.

Az ügyben Borbély Ádámot, a Fidesz-KDNP helyi önkormányzati képviselőjét kérdeztük:

„Úgy tűnik, hogy Horváth Csaba és a baloldali kerületvezetés a gyurcsányi utat járja, és hazugságokkal kampányol: 7 milliárdos kormányzati forrás elvonásról beszél” – mondja lapunknak Borbély Ádám, a Fidesz zuglói önkormányzati képviselője. Úgy véli, a polgármester célja a hergelés, hogy miközben a választóik figyelmét elterelik, a kerületben bármit megtehessenek.

Az igazság az, hogy az állam a hivatkozott összeg sokszorosát költi zuglói fejlesztésekre. Ennek köszönhetően új közúti felüljáró épül a Rákosrendező felett, a Liget Budapest fejlesztéseinek köszönhetően minőségileg is élhetőbb lesz a kerületünk. A Puskás Aréna körül 107 000 négyzetméteren megújuló parkban szabadtéri sportlétesítmények és jól felszerelt játszótér áll majd bárki rendelkezésére – mondja a képviselő.

Hozzáteszi, hogy a kormány átvállalta a Zuglói Filharmónia működését is az önkormányzattól, a kerületi sportegyesületek is jelentős forrásokat kapnak, legutóbb a BVSC részesült másfél milliárd forintban zöldenergiára, és másfél milliárdos egészségügyi fejlesztést is kapott a kerület eszközbeszerzésre és rendelőfelújításra. Utóbbi esetében hiába állja a kormány a számlát, a munka megszervezése az önkormányzat feladata volt, és sajnos a kivitelezés botrányosra sikerült.

„Az a hecckampány, amelyet Zuglóban indítottak, hazug és gyűlöletkeltő. Aki nyitott szemmel jár, láthatja, hogy mindenre jut pénz, amire szeretnék: felesleges, szélsőjobbos polgármesteri tanácsadóra, milliós, gyűlöletkeltő Facebook-hirdetésekre, velük kapcsolatban álló vállalkozóknak üzlethelyiség-felújításra. Nekik minden jár, kifelé pedig nyafognak” – fogalmaz Borbély Ádám.

A fideszes politikus szerint ha csak az önkormányzat költségvetését nézzük, nehéz megmagyarázni, hogy miközben forráselvonásról beszélnek, a tavalyi 29 milliárdról az idei miért indul 34 milliárdról. Fontos megjegyezni, hogy csak a Tóth Csaba közvetlen bűvkörében lévő „Vagyonkezelő” költségvetése 5,3 milliárd forint. A baloldal alternatív valóságot épít, gyűlöletet kelt és kiszipolyozza a kerületet. Hozzáteszi: „Éppen itt lenne az ideje, hogy a zuglói közélet végre ismét a zuglóiakról szóljon!”

Írta: Pálfy Dániel Ábel

www.mandiner.hu 

 

Megjegyzések

  1. Ingyenbkv Csacsi évek óta folyamatosan hazudik, reggel ,délben+ húsvétkor !! muhahahahaaaaaaaa............

    VálaszTörlés
  2. KOMCSI + NÁCI sorosista brüsszelitáta kleptomániás csürhétől csak ez telik hazudik reggel , este ,éjjel és mindig !

    VálaszTörlés

Megjegyzés küldése