Ez azért nem semmi!
Nem csak itthon elégedetlenek a piacvezető kiskereskedelmi lánc alkalmazottai: Nagy-Britanniában jogsértő módon évekig a minimálbérnél is kevesebbet fizettek az áruházi alkalmazottaknak – derült ki egy friss, ottani kormányzati jelentésből. Magyarországon az elkövetkező hetekben ülnek tárgyalóasztalhoz a felek az idei fizetések kérdésében.
– Sajnálatos, hogy ilyen tények kerülnek napvilágra az anyavállalatról, ami a magyarországi Tesco megítélését is negatívan befolyásolja, és rányomja bélyegét az alkalmazottak hangulatára. Éppen akkor, amikor készülünk a 2021-es alapbérekkel kapcsolatos tárgyalásokra a munkáltatóval – közölte lapunkkal Bubenkó Csaba.
A Kereskedelmi Dolgozók Független Szakszervezete (KDFSZ) elnöke arra reagált: a hétvégén a CNN híre alapján megjelent, hogy a Tesco brit anyacége egy 2016 és 2018 közötti időszakot vizsgáló brit kormányzati kimutatás szerint az ottani minimálbérnél kisebb fizetést adott csaknem nyolcvanezer alkalmazottjának, ami nemcsak méltatlan, hanem sérti a helyi törvényt. Ezért a Tesco Nagy-Britanniában a munkavállalók legnagyobb adósaként került fel az összesen közel százötven vállalatot tartalmazó kormányzati szégyenlistára.
A Tescónak több mint 3700 üzlete van az Egyesült Királyságban és
Írországban, és közel hétezer boltja világszerte, a legnagyobb szereplő a
brit kormányzati szégyenlistán: több mint ötmillió fonttal tartozik.
A kizsákmányoló bértechnika napvilágra kerülése meglepte a céget, mivel
állításuk szerint 2017-ben valóban elmulasztották a minimálbér
megfizetését a munkavállalóknak, „technikai okok” miatt, viszont erről
tájékoztatták az akkori kormányt, dolgozóiknak pedig költségtérítést
adtak, és megváltoztatták a bérezési irányelveiket.
Mivel a minimálbér fizetése nem választható, hanem törvényes kötelezettség, Paul Scully brit szakminiszter közölte: soha nem elfogadható, ha bármely munkáltató rövid távon cserélgeti a munkavállalóit, amivel az a célja, hogy kijátssza a szabályozást. Főképpen a nagy cégeknél elszomorító ez a szabálytalanság – fogalmazott.
Bubenkó Csaba a várhatóan februárban kezdődő tescós tárgyalások kapcsán lapunknak jelezte, hogy már megküldték december elején a magyar Tescónak a főbb szakmai szempontokat a 2021-es áruházi fizetések kialakításához.
Az alapbérek az elnök szerint azért is érdemelnek különös figyelmet, mert a járvány évében kiderült, hogy a kiskereskedelmi munkakör az egyik legveszélyeztetettebb, ahol a munkavállalók csaknem olyan vírusfenyegetettségnek vannak kitéve nap mint nap, mint az egészségügyben.
– Nem véletlen, hogy mindkét járványhullámban a kormány elsőként az üzletekben rendelt el korlátozásokat, és például az idősek védelmét is itt lehetett a lakossággal közösen megvalósítani – emelte ki.
Arra, hogy itthon milyen kiindulási alappal számolhatnak a magyar alkalmazottak az évek óta iparági hírek szerint kivonulásra is nyitott, régiós ingatlanjait csomagban árusító multiláncnál, a KDFSZ képviselője úgy fogalmazott: minimum az inflációt meghaladó mértékben szükséges megemelni a fizetéseket, a cégnek a zsebébe kell nyúlnia. Amiatt is, mert szerinte most vitathatatlan tény, hogy az elvártnál nagyobb áldozatot hoznak a dolgozók a nemzetközi cég forgalmáért, hazautalt nyereségéért.
– Még most is a bolti alkalmazottak kitartásán múlik a leginkább, hogy a vásárlók biztonságosan járhatnak az üzletekbe, az év végén sem kellett bezárni – fejtette ki Bubenkó Csaba. Ám például az egész nap viselt maszk terhe, a vevőkkel keletkező újszerű feszültségek nyomása a potenciális járványügyi gócpontként kezelt üzletekben a szokásosnál nagyobb erőfeszítéseket igényelt.
– Ráadásul nem szabad elfelejteni, hogy a dolgozók a családtagjaikat is kényszerűen veszélyeztetik azzal, hogy hazavihetik a vírust – részletezte. Az érdekképviselő hozzátette, ez a dolgozói vállalás és annak elismerése az idén vissza kell hogy köszönjön az érzékelhetően magasabb fizetésekben.
Thurzó Katalin - www.magynemzet.hu
Megjegyzések
Megjegyzés küldése