De nagyon rosszul járt.
Gy. Németh Erzsébet a 24.hu-nak arról panaszkodott, hogy szerinte a kormányzat túl későn jelezte az idősotthonoknak, hogy másnap elkezdik beadni a védőoltást, így a főpolgármester-helyettes szerint az oltócsapatok „meglepetésszerűen” vonultak ki az idősotthonokba beoltani a lakókat.
Gy. Németh ezzel magyarázta, hogy nem volt idő felkészülni, s nem volt idő az oltástól vonakodó lakók meggyőzésére. Mint mondta, az utóbbit tovább nehezíti, hogy sok lakó gyámság alatt áll, így saját maguk nem is dönthettek az oltás beadatásáról.
A főpolgármester-helyettes érvelése azért is érthetetlen, mert korábban a négy intézményből összesen 1226 ember jelentkezett az oltásra, ami nagyjából a fele a lakók és az otthonokban dolgozók teljes létszámának,
tehát a megfelelő előkészületeket és tájékoztatást már akkor megkezdhették volna, amikor felmérték az otthonokban lakók és dolgozók oltásra való igényét.
A főpolgármester-helyettes arról is beszélt, hogy annyi adag vakcinát szállítottak a helyszínre, amennyi oltást kértek, így utólag sokan már nem kaphatnak oltást. Aztán hozzátette, néhányan azért igen, mert egy ampulla ötoltásnyi vakcinát tartalmaz, tehát ötösével kerekítve tudják teljesíteni az oltóanyag iránti kérelmeket.
Mint azt lapunk is megírta, csütörtöktől az idősotthonokban is megkezdődik a koronavírus elleni vakcina beadása. A mobil oltócsoportok először a négy legnagyobb létszámú intézménybe: a Pesti úti idősotthonba, az újpalotai Olajág Otthonba, valamint egy pécsi és egy miskolci idősotthonba szállnak ki.
Ha későbbi idő pontban-időt húzva (fejetlenséget károgva)- mennek oltani akkor az lett volna a baja a némbernek és az ösz ellenzéki moslék katyvasznak !
VálaszTörlésMengelenééééééééééééé !
VálaszTörlésMire akart most felkészülni, hiszen már legalább egy hónapja minden nap elmondják, az idős otthonokban kezdődik az oltás! nem volt takarítva, vagy megint rühesek voltak a betegek? Mit gondolt ez a némber neki külön kérvényt nyújtanak be, hogy ugyan már végezd el a dolgodat,??
VálaszTörlésIgen, "meglepetésszerűen"!?, na ezzel minden elmondott. Egy orvos-csapat sosem meglepő az idős otthonban. K-né
TörlésEl kellene már zavarni a főnökével meg a társaival együtt a fenébe! Tarlosnak a nyomába sem érnek!!
VálaszTörlésTarlóssal nem szabad egy lapon említeni őket.
TörlésMiért nem arról ír, hogy ő rugta ki az ápoló felét takarékosságra hivatkozva. 52 halott, tömeggyilkos.
VálaszTörlés