Rendkívüli: Brutális támadások alatt áll a HunDub amit az USA-ból próbálnak kivégezni

 Véres háború zajlik!

Nagyon erős támadásokat kaptunk ma, politikustól, médiától, hackerektől. 60 millió támadást blokkolt csak a Cloudflare, folyamatosan támadják a Hundubot, ezért lassult le, vagy akadozott ma. A támadások nagy része az USA-ból érkezik. Értjük, hogy az amerikai Facebook akar mindent uralni, de mi hiszünk a szabad versenyben. 

 


Üzenjük a vádaskodóknak: Nem áll mögöttünk sem Orbán, sem Soros. Saját erőből és közösségi finanszírozással akarjuk működtetni a Hundubot. Magyar civilek vagyunk, akik nem akarnak közszereplők lenni, de akik mindent megteszünk azért, hogy legyen magyar közösségi hálózat is. Ha szükséges, a hatóságokhoz fordulunk a törvénytelen akciók miatt, addig is magunk próbáljuk megvédeni a szabad véleménynyilvánítás magyar platformját, a Hundubot,- írta a HunDub csapata a hivatalos oldalán.

Sajnos ez várható volt,hiszen cenzúrázatlan. De ez is azt mutatja, hogy csinálnunk kell, jó az irány.

Mindenki csatlakozzon a magyar közösségi oldalhoz, ott mi vagyunk a császárok és nem holmi Cukkerbergek.

A Vadhajtások hivatalos oldala, itt érhető el, immár több mint 4100 követővel. 

www.vadhajtasok.hu

Megjegyzések

  1. ISMERŐS TÁMADÁSOK A SZABAD USA BOL

    VálaszTörlés
  2. Kitartás! Győzni fog a józan ész!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Kitartás ...az igazság gyözni fog ...! Magyarország ....Az a tény, hogy a Magyarország Királynője elnevezés az igen heves „szakmai” ellenállás miatt mégsem történhetett meg, talán ebben az esetben is azt jelenti, hogy a Sátán tudja, mekkora veszélyt jelentene a számára, ha Máriát hivatalosan is királynőként és nem csak patrónájaként tisztelnék a tradicionalista katolikusok. De ennek talán az ellenkezője is igaz: amíg Mária nem kapja meg az őt megillető hódolatot, címet, addig nem veszi igazán birtokába a kápolnát, addig nem teszi teljesen magáévá az ott imádkozók „ügyét”.

      A történelem folyamán Isten Anyja számtalanszor bizonyította hatalmát, és a hozzá fordulókat a legnagyobb veszélyből is kisegítette. Amikor hazánk Európa védőbástyájaként vérzett a törökök ellen vívott csatákban, szolgaságban, Jézus neve mellett, Szűz Mária nevét hívták segítségül a katolikus magyarok. Akár tapasztaljuk majd, akár nem Mária hathatós, e világban is megnyilvánuló oltalmát (mely Isten rendkívüli ajándékai közé tartozna, s melyet sem elvárni, sem kívánni nem szabad), adjuk meg neki legalább mi a királynőnek járó köteles hódolatot.

      MAGYARORSZÁG KIRÁLYNŐJE, KÖNYÖRÖGJ ÉRETTÜNK!

      Törlés
  3. Azért az szomorú, hogy egy magyar oldalon nem választhatok ékezetes felhasználói nevet.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. A regisztrálás után meg lehet változtatni. Akár ékezetesre is.

      Törlés
  4. Ha okostelefonod van, azt belehet állítani majdnem minden nyelvre . 🙂
    á,é,í,ó, stb.

    VálaszTörlés
  5. Többszöri próbálkozásomra sem sikerült még oda regisztrálni, hiába örültem a létrejöttének! Valaki megmondja, mit kell tennem, hogy sikerüljön? Köszönöm a segítséget!

    VálaszTörlés
  6. Nem kár ezért a szennyért !!!!!!!!!!!!

    VálaszTörlés

Megjegyzés küldése