Ezeknek semmi sem szent? Elég volt!
Olvassák el!
A DK politikusának felhívásához 123 EP-képviselő csatlakozott.
„Tegye karanténba a családon belüli erőszakot, és vegye rá a tagállamokat az Isztambuli Egyezmény ratifikációjára”
– ezzel a felhívással fordult Ursula von der Leyen felé Dobrev Klára.
Gyurcsány Ferenc feleségének leveléhez szociáldemokrata, néppárti, zöld
és liberális-centrista, illetve a frakcióhoz nem tartozó politikusok is
csatlakoztak. Állításuk szerint az összezártság miatt drámaian megnőtt a
családon belüli erőszak gyakorisága Európában.
Marlène Schiappa francia esélyegyelőségi minisztert hozzák fel példának, aki elmondta, hogy országában egy hét alatt 32 százalékkal több lett a családon belüli erőszakkal kapcsolatos esetek száma. „A magyar kormány arra használta fel a koronavírust, hogy egy rendkívüli eljárás keretében elutasíttassa az Országgyűléssel az Isztambuli Egyezmény ratifikációját. Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes szerint a kormány az erőszakot akarja eltörölni, az Isztambuli Egyezmény pedig a családokat” – írják a levélben.
Amint arról mi is beszámoltunk, az Országgyűlés a napokban elutasította az Isztambuli Egyezményhez való csatlakozást. Az egyezményt még az Európa Tanács kezdeményezte 2011-ben. Céljai között szerepel a nők védelme, a családon belüli erőszak megakadályozása, de tartalmazza a társadalmi nemek elméletét is. Ezért, bár a magyar kormány 2014-ben aláírta, de nem ratifikálta, azaz nem iktatta törvénybe. A múlt héten újra előkerült a kérdés, a KDNP javaslatára pedig az Országgyűlés véglegesen elutasította a ratifikációt.
Az Isztambuli Egyezmény ratifikációja mellett áll ki 123 EP-képviselő
www.mandiner.hu

Az Országgyűlés véglegesen elutasította a ratifikációt. Akkor meg ez az idióta mit akar? Mehet a francba 123 KÉPVISELŐVEL EGYÜTT.
VálaszTörlésNagyon is egyetértek.
Törlés123 képviselő állt ki a ratifikáció mellett ..... a 704-ből !!!!!! Akkor most mi van? Netán a farka csóválja a kutyát?
TörlésEz a senkiházi irigységében már azt sem tudja, hogy mihez folyamodjék, hogy ők lehessenek Magyarorszá
Törlésg tönkretevői!!!!!!!!
Jól tették! Ez volt a dolguk ezzel kapcsolatban!
VálaszTörlésTették a dolgukat! Majd, ha te leszel kormányon ( ne adja Isten) te is teszed a dolgodat!
VálaszTörlésMéghogy ez teszi a dolgát??-
TörlésValahányszor világgá böfög ez hazaáruló, hazánk testén furunkulusként élősködő nem gyurcsotányné,annyi alkalommal kell le írni valójában ki ő és mi a célja!
VálaszTörlésEz az öszödi kígyóné a Bolgár maffia főnökkel való üzleti kapcsolata miatti felelősségre vonás elöl a mentelmi jog védelmébe menekült menekítette férje az öszödi böszme , a Bolgár maffia vezérrel való ismeretségét először bolsi szokásnak meg felelőn csipöböl tagadta !!!
Míg férje a Szemlőhegyi böszme kígyó levélben könyörgöt Merkelisztán kancellárjának, vonuljon már be(mint Szovjet unió,56-ban ősei kérésére) Magyarországba, mert ez az átkozott nép nem akarja vezérének!!!
A villában ahol életét tengeti hogy is jutott, apró antal és piroska néninek meg tetszett,apró elvtárs hatalmánál fogva a Szemlőhegyi zsidó családot egy este,egy kis bőrönddel deportáltatta egy Recski pajtába, már ez magában is elég hogy meg ítéltessék,napjainkban hasonló jellemtelenségről tesz bizonyságot, hiába született bolsevik!!!!
Célja eléréséért, hazánkból sorosista Brüsszeli gyarmatot,Magyarország népét a sorosenzusi Brüsszel RABSZOLGÁIVÁ tenné!
Magyarország vezetésére, Brüsszel segítségével férjét az öszödi kígyót , vagy saját magát öszödi kígyónét neveztetné ki,mert az isten adta nép gyurcsótányt 2006 óta nem kedveli,egyenesen utálja !!!
Emlékeztetőül, egy apró(ság)Dobrev Klára "DK rt." 2010 előtt a fejlesztési ügynökség elnökhelyetteseként felügyelte az EMIR fejlesztését (az EMIR az európai uniós pályázatok nyomon követését szolgáló informatikai hálózatot jelenti)hol nemvolt nyílt közbeszerzés, sem nyilvános pályáztatás ezért 17,9 milliárd forintot kellett visszafizetnie a magyar államnak! A népnek!
Nettó röhej és aljasság a bolgár ügynök(nő) akciója!
VálaszTörlésPár mondat és megértitek.
Ha ezek az európai feminista és ultraliberális katyvaszok annyira a szívükön viselik az uniós nők, gyerekek és genderváltozatok sorsát, hogy Magyarország megbüntetését sürgetik az elmaradó ratifikáció miatt, akkor mi a faszom az oka annak, hogy milliószám importáltatják a nő- és gyerekverő/buzi-irtó migránsokat Arábiából, meg Afrikából??? Na, ezt kérdezzétek már meg végre a dobrevördögtől és társaitól a nagy ájtatos brüsszeli parlamenti ülésen!!! Rendben? Mert hogy ez a két fő tervük teljes 180 fokban ellentétes irányú egymással szemben... (csak gondold át mire célzok!) Jó lenne ha tiszta vizet öntenétek a pohárba kutyák és eltűnnétek még a gyönyörű hazánk környékéről is!!
Addig míg van mivel...