Besülni látszik a liberálisok csodafegyvere.
A jelek szerint besült a tavalyi év végén leköszönt, csodálatos és liberális finn elnökség-féle fegyver, amely hazai elvbarátaik számára azt a reményt jelentette, hogy végre elérik a számukra legnemesebb célt, Magyarország, vagyis hazájuk (?) megbüntetését.
Ezért aztán az ilyen szempontból talán legszélsőségesebb magyarországi pártalakulat, a Momentum nyomásgyakorlása – vagy éppen rimánkodásának iránya – a horvát elnökség felé fordult.
Cseh Katalin, aki brüsszeli és strasbourgi tevékenységével – az eddig eltelt időszakban – a Magyarország elleni felszólalásaival vált hírhedtté, hivatalos közösségi oldalán dicsekedett a horvát elnökség azirányú buzdításával, hogy ugyan legyenek már végre kedvesek elérni, hogy az unió megbüntesse Magyarországot, ama bizonyos 7-es cikkely értelmében.
Ám erre a facebook-posztra már saját követőtábora is felhorkant, kommentelők tömege mondta azt, hogy elég! A hazaárulás, a szégyen, a gyalázat csak a legfinomabb kifejezések, melyeket a magyar emberek írtak hozzászólásként a Cseh-féle poszt alatt.
Amit a momentumos hölgyek tanúsítanak az uniós intézményekben, még a nem feltétlenül fideszes, ám hazájukat szerető és féltő polgároknál is kiverte a biztosítékot.
Juhász Attila - www.magyarnemzet.hu
Semmi keresni valója nincs, két ő szívében nem magyar!
VálaszTörlésM@r jó ideje nem értem, hogy miért kell hölgyezni és urazni hazaárulókat és bűnözőket...?
VálaszTörlésEz az ember nem ember és főleg nem nő, csak egy liberális lény, aki a hazája ellen dolgozik, jó pénzért, majd csak kizárák saját társai is közösségükből. Vakok, hogy nem veszik észre, egyetlen nemzet tagja sem uszít saját hazája ellen. Szégyen, gyalázat, hazaárulás az ilyen viselkedés!
VálaszTörlés