Kocsis Máté: A baloldal fejezze be a „halálkampányt”!

Nagyon kemény szavak hangzottak el!

Kocsis Máté (Fidesz) az Országgyűlés tegnapi ülésén, Gulyás Gergely napirend előtti felszólalására reagálva azt kérte a baloldali képviselőktől, fejezzék be az ízléstelen „halálkampányt”. Kifejtette: a baloldalnak egyetlen célja a pánikkeltés. – Maguk egész nyáron áramlopással voltak elfoglalva meg kokainozással – fogalmazott.


 

A kormány összefogást kért a baloldaltól, amely ehelyett meg akarta akasztani az érettségit, hazudott a betegek számáról, román és orosz lepukkant kollégiumok és laktanyák fotójával ábrázolta a magyar egészségügyet, rémhíreket terjesztett a védőfelszerelésekről, majd a népjóléti bizottság elnöke, Korózs Lajos (MSZP) hamis halálozási statisztikát tett közzé – sorolta, megjegyezve, hogy most pedig a járvány elleni védekezésről hazudó baloldal kér hiteles tájékoztatást.

Azt is mondta, hogy amikor összefogásra lett volna szükség tavasszal, a baloldal nem szavazta meg a koronavírus elleni törvényt, a veszélyhelyzet-meghosszabbítást, most pedig egység helyett – elsősorban a DK-sok – „náci férgeknek neveznek bennünket”, és „azt várják, hogy a miniszterelnök megdögöljön”.  

– Ez a szeretetkampány, amit Gyurcsány Ferenc elindított? – kérdezte.

www.magyarnemzet.hu

 

 

Megjegyzések