Most közelebbről is megismerheti a tiltakozó SZFE-seket

 Ezt nézzék meg! Ők azok!

Portrécikksorozatot készített az „SZFE őreiről” a HVG.

A HVG külön portrécikklistát szentelt a tiltakozó SZFE-s diákoknak, amelyből megismerhetjük, hogy kik állnak a sárga maszkok mögött. A diákok neve, és tanulmányi státusza mellett egy-egy tőlük származó, az SZFE-helyzetre vonatkozó idézetet is megosztottak.

A portál cikkéből a teljesség igénye nélkül a következő hallgatókat ismerhetjük meg: 

Samudovszky Adrián, ötödéves a prózai színész szakon, 25 éves
Nehéz megélni 25 évesen, hogy kikerülünk a világba, kezdenénk a pályánkat, de ehelyett most először találkozunk a hatalom zsarnoki, elnyomó természetével. Erről csak történelemkönyvekben olvastunk.


 

Gerstmár Anna, másodéves a színházi rendezőasszisztens felsőoktatási szakképzésben, 20 éves
„Gyerekek kiabálják oda nekünk, hogy szabad ország, szabad egyetem, egy anyuka pedig azt mondta, a gyereke SZFE-s maszkot kért a szülinapjára, más gyerekek meg nekünk adják a csokijukat, amit amúgy ők ettek volna meg.”

Gálhidy Gizella, elsőéves a fizikai színházi rendező – koreográfus szakon, 19 éves
„Olyanokat álmodtam, hogy amikor reggel feljövök a pincéből, áll a levegőben a füst, és mindenkit lelőttek, csak én és a barátom éltük túl. Sok ilyen rémálmom volt, de talán ez volt a legnyomasztóbb.”

Kudar Máté, elsőéves a mesterképzésen, látványtervező művész szakon, 27 éves
„Remegtem, mint a kocsonya, csak nem látszott rajtam a kabátom miatt. Fegyelmezetten tartottuk magunkat, de nagyon féltem. Életemben nem kerültem még ilyen szituációba.”

Fodor Orsi, negyedéves a rendező szak bábrendező szakirányán, 27 éves
„Borzasztó volt ráébredni, hogy a dolgozók számára milyen egzisztenciális veszélyt jelent ez az egész, hiszen az ő munkáltatójuk a kancellár, aki egy tollvonással kirúghatja őket. Közösségként felelősek vagyunk egymásért, és keserű érzés, hogy emberek sorsával dobálózik a hatalom.”

Balogh Zsombor, másodéves mozgókép-gyártásszervezés szakon, 20 éves
„Én hívogattam fel a nagy színészeket; most eléggé fel van turbózva a névjegylistám.”

Farkas Áron, másodéves az operatőr szakon, 27 éves
„Világ életemben tisztában voltam azzal, milyen negatív hatások érhetnek, de hogy ilyen pozitív, reményteli dolgok is megtörténhetnek ebben az országban, azt ezelőtt nem tapasztaltam meg.”

A teljes portrécikklistát ide kattintva nézheti meg.

 www.mandiner.hu

Megjegyzések

  1. Az adó fizetők pénzén könnyen sutyoskotok ( csináltok kuplerájt az egyetemből) gyurcsány csicska ripacsok !
    Aki fizet (adó fizetők) az szabja meg az elvárásokat , idéznék egy mondást a 2010 előtti (őszödi böszme) miniszterelnöktől , kinek nem tetszik el lehet menni !

    VálaszTörlés
  2. Fogalmuk sincs az életről! Arról sem, hogy mi a diktatúra. Nekik, ha már nem az történik amit akarnak, már elviselhetetlen szenvedést okoz. Pedig az élet küzdelem és ez még csak a kezdet. Nekik nagyon jó dolguk van, csak nem tudják felfogni, mert nem ismerik még a valódi harcot. Önmagunkért felelősséget vállalni!

    VálaszTörlés
  3. Orsika! Majd rádöbbensz egy napon, hogy Ti vagytok azok, akik azoknak a sorsával könnyelműen dobálóztok.

    VálaszTörlés
  4. Nagyon kíváncsi lennék, hogy mitől félt annyira,mitől voltak rémálmai? A lövöldözést Gyurcsányék csinálták, keveri a rendszereket? Azt sem tudják, ki vezeti az országot? Tud egyetlen fizikai erőszakot említeni, amit a mostani kormány alkalmazott tüntikézők ellen? Talán kevesebbet kellene szívni, inni, hogy a tudatuk tiszta maradjon és többet kéne tanulni A MI PÉNZÜNKÖN!!!!!! Szégyelljék magukat, hogy még csak esélyt sem adtak az új vezetésnek!!! Mondjuk nem is a diákok az igazi bűnösök, hanem akik irányítják őket...

    VálaszTörlés

Megjegyzés küldése