A világvége szektariánusai mesterségesen drágították a megfizethető és megbízhatóan hozzáférhető energiát.
A nagy átalakítás útjának zöld színű építőkövei Németországban az energiafordulat, valamint a közlekedési, a mezőgazdasági, a bevándorlási és a genderfordulat. Ezek valójában olyan nukleáris robbanóanyagok, amelyeket az évezredek során kimunkált együttélésünk alapjaira helyeztek.
Vallásosan és globálisan eltúlzott törekvésről van szó, amely azonban Németországban virul a legjobban. A következő hónapok mutatják majd, hogy a többségi társadalom eltűri-e, keresztülvigyék-e ezt rajta diktatúra és politikai rendőrség nélkül.
A szélsőbaloldali és -jobboldali hajtók már erőteljesen verik a dobokat. A társadalom teljesen elbizonytalanodott középrétegei pedig azzal a problémával szembesülnek, hogy sem a bal-, sem a jobboldali matadorok uszályába nem akarnak kerülni.
A Római Klub még 1972-ben 2100-ra jelezte előre az utolsó ítéletet: az emberiség bűnös, lepusztítja a környezetet, a nyersanyagforrások pedig kimerülnek, illetve a kitermelésük már nem lesz többé finanszírozható.
A Római Klub tézisei új üdvtant juttattak a globális baloldal propagandaszószékeire az 1968-as „prágai tavasz” gyilkos vége és az ezzel együtt megavasodott dialektikus és történelmi materializmus után. Ennek értelmében – érveltek az akkori stratégák – az emberiség megmentheti magát, csak le kell mondania bizonyos javakról, a tudományos-technikai haladás ugyanis csak késleltetheti a szükségszerű bukást, de megakadályozni nem tudja.
Ámde miért kifejezetten a fosszilis energiaforrások kimerülésétől tartanak az önmegtartóztatás hitszónokai? 2100-ra a környezetszennyezés vagy a fosszilis energiahordozókhoz és nyersanyagokhoz kötődő értéktöbblet már egyébként is régen a múlté lenne.
Vagy valami nem stimmelne a számításban? Hiszen már 2020-ra az olaj és a földgáz végét jelezték előre. Ha a világvége guruinak igazuk lett volna, ezek az energiahordozók már két éve nem léteznének!
A világvégetan életművészei pontosan tisztában vannak azzal, hogy a fosszilis energiahordozók rövidesen bekövetkező végével, valamint a jövőbeli feltárások és kitermelések finanszírozhatatlanságával kapcsolatos tézisek nem mások, mint a saját tanmeséik. Ezért fojtják el aztán évek óta pénzügyileg a fosszilis hordozókat és feltárásukat.
Németország most annak szélén tántorog, hogy a magasan fejlett jelenből az egeket súroló energiaárak és az önmagának köszönhető energiavészhelyzet révén az iparosítás előtti korba lépjen vissza. A magunknak köszönhető energiafordulat nélkül ma az orosz gázról sem beszélnénk; nem lenne rá szükségünk.
Németország önmagát tette függővé egyszerre a szél-, és a napenergiától, valamint Oroszországtól. Mindhárom az tesz velünk, amit csak akar. 2011-ben még tizennyolc működő atomreaktorunk volt, közülük tizenötöt a fukusimai szökőár óta lekapcsoltak, három viszont még – 2022. december 31-ig legalábbis – működik, és annyi áramot termel, amelyet a huszonhárom megmaradt szenes erőművünk összesen.
A világvége szektariánusai mesterségesen drágították meg, tették gyakorlatilag megfizethetetlenné és hozzáférhetetlen hiánycikké a modern gazdaságok életelexírjét, a megfizethető és megbízhatóan hozzáférhető energiát. Szándékosan akartak magas árakat!
Ahogy a kommunisták idejében volt, a valóság helyére a látszatvalóság lépett. Ezen Németország politikai elitje csak akkor változtathat, ha fordulatot hajt végre, meghosszabbítja az év végével bezárásra ítélt legutolsó atomerőművek üzemidejét, elhatározza, hogy új atomerőműveket épít, saját földgázkitermelésének pártjára áll, kitart a szénenergia mellett, valamint természetesen további kiegészítő fejlesztéseket is támogat.
Azonban a helyzet az, hogy a német kormányzatban még nem jutottak jobb belátásra. Épp ellenkezőleg, dacosan tartanak a Titanicon a jéghegy felé. A fedélzeten még táncolnak, miközben a kazán már a víz alatt van. A gazdasági átalakításnak napi szinten mérhetők az áldozatai.
Acélgyárak kényszerülnek bezárásra, a piesteritzi nitrogénmű az összeomlás szélén áll, a százharminc éve családi vállalkozásként működő eschenbachi porcelánüzemnek is le kell húznia a rolót, sokan mások pedig külföldre települnek.
Németországot végkiárusítják, és ezt mind magunknak teremtettük. Az orosz háború csak ráerősített erre. Pedig számos keletnémet az állami gyámkodás és a tervutasításos gazdálkodás nehéz esztendeiben megszerzett alapvető tapasztalata az volt az elmúlt harminc évben: soha többé ne jussanak hatalomra a társadalommérnökök!
Ennek jegyében határozta meg a keletnémet Szociáldemokrata Párt is még 1990 februárjában az alapprogramját: „Nem akarunk rendelkezni más emberek szándékai és elhatározásai felett, hanem tapasztalat, illetve nyílt, le nem záruló párbeszéd útján tájékozódunk felőlük. Ezért nekünk, szociáldemokratáknak nincs szükségünk készre gyártott társadalmi modellre. Demokratákkal egyetértésre juthatunk a közös célokról, de a totalitárius ideológiák hirdetőivel, a bal- és a jobboldali szélsőségességgel való együttműködést határozottan elutasítjuk”.
Ma, harminckét évvel később nemcsak ott tartunk, hogy a Német Szociáldemokrata Párt anélkül fogad el megbízást a társadalmi mérnöklésre, hogy megbízója lenne erre, hanem anélkül teszi ezt, hogy megfelelne az alaptörvényben foglalt megbízatásának, és komolyan venné, hogy a politikai akaratképzés közreműködője legyen. Ennek totalitárius jellege van.
A szerző 1990 és 2005 között a szászországi SPD-képviselők vezetője, 2019-ben kilépett a Német Szociáldemokrata Pártból
Borítókép: Illusztráció (Fotó: MTI/EPA/Julian Stratenschulte)
Gunter Weißgerber - www.magyarnemzet.hu
Megjegyzések
Megjegyzés küldése