Döbbenetes!
Összeolvasztotta Budapest szolgáltató cégeit a főváros vezetése, így vesztette el 154 év után önállóságát a Főkert is. A döntés ellen tiltakozó kertészmérnök szerint ez gyakorlatilag a patinás múltú vállalat végét is jelenti.
Már tavaly december 1-jén tett közzé Bardóczi Sándor, a főváros főtájépítésze olyan posztot saját közösségi oldalán, amelyben a Főkert átszervezését magyarázta egy új integrált vállalatba, amelyet a főváros vezetése a német „stadtwerke” cégek mintájára képzelt el. Maga Bardóczi írta akkor:
a FŐKERT – és ez lehet, hogy sokaknak meghökkentő lesz – eddig sem volt független.
A Budapesti Városüzemeltetési Holding (BVH) tagvállalataként működött ez elmúlt időszakban. Amelynek a vezetője, Walter Katalin arra dolgozott most ki egy javaslatot, hogy hogyan szűnjön meg a BVH és hogyan alakuljon ki egy a német nyelvterületen stadtwerke néven emlegetett, és Berlinben, Bécsben például sikeres közművállalat, amelynek egyik divíziója lesz a FŐKERT.”
Már decemberben sem volt érthető, ha a fővárosi cégek integrációja megvalósult, akkor miért van szükség egy újabb létrehozására, de megtörtént.
A Budapesti Közművek Zrt. az új vállalat, amelynek élére az a Mártha Imre került, aki volt már a Főtáv Zrt. vezérigazgatója, az FKF felügyelőbizottsági elnöke, az Invitel operatív főigazgatója, a Vodafone elnöke és az MVM Csoport vezérigazgatója is.
Ennek az új csúcscégnek az egyik divíziójává fokozzák vissza a 154 éves Főkertet.
Megyeri Szabolcs kertészmérnök, szakblogger így fogalmazott szeptember 18-i Facebook bejegyzésében:
Tegnap egy sajtóhírből a kertész szakma, és a több milliós hazai kertbarát közösség megtudhatta, hogy mindenféle társadalmi vagy szakmai egyeztetés nélkül a 154 éves, önálló és a történelem hullámaitól függően autonóm Főkertet megszüntetik. A kertész szakma sokkot kapott. (…) A Főkert nem pusztán egy zöld felületet kezelő szerv. A Főkert a magyar nemzet egyik pillére amelyikre támaszkodva Budapestnek és Magyarországnak neki kell futnia a klímaváltozás elleni harcnak.
Felfoghatatlan a megszüntetése egyszerűen. A Főkert éppen olyan kulturális bázis, mint egy iskola vagy egy színház. Ez utóbbi kettőnél például nagyon nem szeretjük ha fentről mondják meg, hogy ki legyen az igazgató vagy hatalmi szóval beleavatkozunk az érintettek megkérdezése nélkül az életükbe.”
Megyeri Szabolcs, aki több mint 24 órás egyéni sztrájkot tartott tiltakozásul a Főkert központja előtt, azt az alapvető kérdést is feszegette, hogy
mi lesz a vállalat vagyonával.
Így írt erről: „egy költségvetés és önállóságát vesztett alosztállyá silányítják a hazai díszkertész ágazat egyetlen szabad szemmel látható, féltve őrzött közjószágát.
Milliárdos vagyonáról semmit sem tudni: keresztúri termesztőtelep, Tahi faiskola, ingatlanok és speciális eszközök garmadája.
Az ATV-nek nyilatkozó Tüttő Kata főpolgármester-helyettes az ATV-nek nyilatkozva kevés konkrétumot mondott. Úgy fogalmazott, az „észszerűség érdekében döntöttek a társaságok összeolvadása mellett”, továbbá „megmarad a főkertes feladatok költségvetése, és a vagyonból is csak azt értékesítik, amit a cég nem kertészeti célra használt”.
Forrás: Facebook
Megjegyzések
Megjegyzés küldése