Az Európai Tanács kussoljon!

 Sophie in ’t Veld teljesen kiakadt!

Ez a nagyon finom kiszólás attól a Sophie in ’t Veld nevű, holland liberális európai parlamenti képviselőtől hangzott el, aki arról ismerszik meg, hogy szenvedélyesen küzd az EP-ben hazánk megbüntetéséért. Normális esetben ennek az elfogadhatatlan stílusnak következményei kellene hogy legyenek, de ne feledjük el, hogy ő a fősodorhoz tartozik, tehát neki minden megengedhető.

Valamint az is az elévülhetetlen érdeme közé tartozik, hogy a fősodornak tetsző módon támadja le a magyar kormányt és Magyarországot már hosszú hónapok, sőt évek óta. Olyannyira szenvedélyesen teszi ezt, már hosszú hónapok, sőt évek óta. Olyannyira szenvedélyesen teszi ezt, hogy nemrég, az éppen ötszázhetvenötödik magyar jogállamiság-vitán már nem bírt magával, és amikor néhányan mégis felvetették, hogy talán például a vészhelyzeti törvényünk megfelel a jogállamisági követelményeknek, akkor magából kikelve közölte: neki teljesen mindegy, hogy egyes magyar törvények jogszerűek, ettől függetlenül meg kell büntetni Magyarországot!

 

Veld asszony a hétéves költségvetés vitájában kiakadt azon, hogy a jogállamisági követelmények bizonyos tagállami vezetők és rajtuk keresztül az Európai Tanács ellenállása miatt még mindig nem váltak jogszabállyá az unióban, így Magyarország és Lengyelország még mindig megúszhatja a pénzügyi és jogi büntetéseket. Így aztán az EP-ben zajló vitában ismét elvesztette a türelmét, és elképesztő arroganciával kijelentette, hogy az Európai Tanács, tehát a tagállamok állam- és kormányfőit tömörítő testület fogja be a száját, „shut up” a tanácsnak, tehát magyarul kussoljon a tanács. Normális esetben ez elképesztő arrogancia és pökhendiség a tanáccsal és annak tagállami vezetőivel szemben. De ne keressünk normalitást az EP-ben: ott ezt következmények nélkül megteheti egy – természetesen kizárólag baloldali vagy liberális – képviselő, főleg, ha ő éppen a nagyszerű Sophie in ’t Veld.

De miért is ijesztő ez a kiszólás vagy inkább beszólás? Azért, mert ez egy tudatos politikai törekvés megjelenése, melynek célja, hogy az unió szuverén tagállamok szövetségéből föderális birodalommá, Európai már hosszú hónapok, sőt évek óta. Olyannyira szenvedélyesen teszi ezt, Egyesült Államokká változzék át.

Tudnunk kell: az unió intézményi viszonyrendszerében az Európai Tanács az a testület, amelyben – még – érvényesül az egyes tagállamok vétójoga, ami védi a tagállamok önállóságát, illetve a tanács az, amelyik a végső döntéseket meghozza. Ezzel szemben a bizottság elvileg az a szervezet, amelyik előkészíti a törvényeket a tanács számára, illetve a már elfogadott törvények őre, tehát semmiképpen sem döntéshozó szervezet, nem az unió „kormánya”, mert az még mindig a tanács. Ám már évtizedek óta látszik a globalista-liberális elit törekvése, hogy a bizottság váljon a valódi döntéshozó szervezetté, fokozatosan átvéve a tanács funkcióit.

Erre törekedett már az egyik alapító atya, Jean Monnet is, de Jean-Claude Juncker ebben hűséges követőjének mutatkozott elnöksége alatt. Ami pedig a parlamentet illeti, az utóbbi időben éppen az látszik, hogy elveszítette a tagállami akaratokhoz való kötődését, s egyre inkább egy önálló, nemzetek feletti, szupranacionális politikai akarattal, méghozzá természetesen egy liberális-globalista politikai akarattal bíró testületté alakult át, amelyik egyre szorosabban együttműködik a bizottsággal a föderalizáció céljának szellemében.

Vagyis: a bizottság után már a parlament is egyértelműen a szuperföderalizmus és a tagállami alávetettség felé lökdösi az uniót, és ebben hű partnerük az Európai Bíróság is, amit ítéletei egyértelműen bizonyítanak. Egyedül a tanács maradt meg úgy-ahogy a nemzetek szuverenitására épülő unió bázisának, s addig marad meg, amíg a De Gaulle által a hatvanas években megóvott vétójog érvényben marad. Vajon az Európai Egyesült Államok egyik fő megálmodója mennyire állhatott meghatározott globális pénzügyi körök befolyása alatt? Egzakt választ nincs, a következtetések levonására viszont van lehetőség.

Jean Monnet, az „alapító atya” átfogó kapcsolatai, globális támogatói révén elérte, hogy Robert Schuman francia miniszterelnök, később külügyminiszter elfogadja a tervezetét, s végül azokat ő tárja nyilvánosság elé 1950. május 9-én: ez volt a francia–német együttműködésre épülő Európai Szén- és Acélközösség terve, amely 1951-ben hat állam részvételével meg is valósult. Jean Monnet a mostani bizottság elődjeként létrejött főhatóság első elnöke lett, s kezdettől fogva arra törekedett, hogy a főhatóság egyfajta szuperkormányként működjön.

A tagállami kormányokat már ekkor teljes mértékben ki akarta zárni a döntéshozatalból (!), de a tagállamok ellenállása miatt nem tudta elérni a célját, így jöhetett létre a Miniszterek Tanácsa (az Európai Tanács elődje) és a közgyűlés (az Európai Parlament elődje), ám meghatározó szerepbe a Monnet által vezetett főhatóság mint nemzetek feletti, föderális szervezet került. Monnet már akkor kijelentette, hogy a főhatóság lényegé­ben véve nem lesz más, mint az európai szövetség kormánya.

Egészen napjainkig a tagállamokat tömörítő tanács – ma már Európai Tanács – és a bizottság között zajlik egy ki nem mondott küzdelem a szuverenitás és a szuperföderalizmus kérdésében. Ursula von der Leyen is többször letette már voksát a föderalista unió eszméje mellett, tehát tőle sem várható nagyon más, mint elődeitől, legfeljebb karakterének megfelelően kicsit óvatosabban, szép szólamokba becsomagolva.

És itt zárul be a kör és a gondolatmenetem: Sophie in ’t Veld – és a mögötte álló liberális hálózat – pontosan tudja azt, hogy már csak a tanács, a tagállami állam- és kormányfők testülete áll ellen a globalisták és föderalisták nemzetállamokat alávető elképzeléseinek. A holland képviselő asszony felhevült szavai­ban ez bugyogott a felszínre.

És amikor a hálózat, amelyik körbefonja az unió szervezeteit, eléri azt, hogy a tanácsban is többségi döntésekre térnek át, akkor már tudni fogjuk, hogy vége az általunk szeretett, de legalábbis elfogadható uniónak.

Ne érjük ezt meg! Mert akkor távoznunk kell ebből a ­sokáig szeretett és vágyott unióból.

Fricz Tamás

A szerző politológus, az Alapjogokért Központ kutatási tanácsadója

www.magyarnemzet.hu