Nemrégen olvashattunk, hallhattunk vaskos fenyegetéséről, melyet Vidnyánszky Attilának szánt, s amely minden jóérzésű embert felháborított. Ellenérzésüket nagyon sokan írásba is foglalták, ám ez semmiféle megbánásra nem késztette. Nekem viszont bevillant az agyamba egy emlék, s elő is kerestem jegyzeteimet, amelyek azt bizonyítják, hogy bizony nincs új a nap alatt, s a történelem gyakorta ismétli önmagát.
(A tájékozatlanok kedvéért említem meg, hogy a Nemzeti Színház vezetője azért vált Gy.F. céltáblájává, mert el merte fogadni a felkérést a Színház- és Filmművészeti Egyetem kuratóriumának elnöki pozíciójára. Gy.F. és hívei szerint ez arcátlanság, a Vidnyánszky- féléknek egy ilyen kinevezés egyszerűen nem jár, sőt földönfutóvá teszik, ha elvállalja.)
A történelem – s benne Gyurcsány Ferenc – ismétli önmagát. Vidnyánszky megfenyegetése ez idő tájt csak könnyed ujjgyakorlat lehetett számára, hiszen volt már tapasztalata, 2010-ben ugyanis egy nagyon hasonló fenyegetés hangzott el szájából, mégpedig a Fidesz és Orbán Viktor választási győzelme után. Akkor azt „ígérte”, hogy ők, mármint a szocialisták (akkor még nem volt DK) biztosítják Orbán Viktort arról, hogy midőn pártja győzelme után felébred, még azon a hétfői napon meg fogja bánni, hogy egyáltalán a világon van, s elátkozza azt a percet, amikor oly ostoba volt, hogy ismét hatalomba lépett.
Nem tudom, Orbán Viktor mit cselekedett az akkori, vasárnapi győzelmét követő hétfőn, s megbánta-e, hogy a világon van. Arra viszont jól emlékszem, hogy a demokráciát folyton emlegető, a soha meg nem határozott európai értékekkel minduntalan példálózó nyugat-európai országok, valamint az Egyesült Államok egy szóval sem tiltakoztak a fenyegetőbajnok Gyurcsány szavai ellen.
Sok víz lefolyt azóta a Dunán, s számtalanszor kiderült már, azért nem tiltakoztak, mert értéktárukba bőven belefér az effajta magatartás. Elég, ha csak az unió fröcsögő, ordítozó szónokaira gondolunk, akik máig sérelmezik, ha valakinek önálló gondolata merészel lenni. Nem hinném, hogy messze járnánk az igazságtól, ha feltételezzük, Gyurcsány azért is mer ilyen trágár magabiztossággal, avagy magabiztos trágársággal fellépni, mert tud valamit, aminek a magabiztosságát köszönheti. S ez nekünk bizony azt üzeni, lehet valaki akármilyen szemkilövető, egy országot kifosztó hazug pojáca, ha kiszolgálja a pénzvilág önálló gondolatokat nem tűrő hatalmasait, akkor bármit megtehet. Ő meg is teszi, és a világ szégyenére tényező maradhat. Számára és hívei számára a hazaárulás tehát rövid távon is kifizetődő. S ezt, amióta az Európai Unió tagjai vagyunk, naponta érzékelhetjük.
Hajdani fenyegetőzését csak azért idéztem fel a múltból, mert úgy gondolom, nem árt emlékeznünk arra sem, amit legszívesebben elfelejtenénk. Néha eszembe jut, jó volna rendszeresítenünk egy „nemzeti naplóírás” féle akciót. Ezt a naplót aztán gyakran újra olvasnánk. Elsősorban azért, hogy ne felejtsünk el fontos dolgokat. Mert kíváncsi lennék, vajon hányan emlékeztek e rövid írást elolvasva Gyurcsány Ferenc 2010-es gyűlöletbeszédére, amit a jobboldal akkori győzelme váltott ki az ellenzéki baloldal jelenlegi vezéréből. „Házitesztem” azt mutatta, nem sokan. S ez baj.
Már csak azért is baj, mert ez a magatartás lovat ad, és lovat is adott a többi gyűlölködő, trágár, magát politikusnak tartó ember alá, azt üzenve, hogy mindent megtehetnek. S egyelőre azt látjuk, tényleg megtehetnek. Így durvult el aztán a közbeszéd, s a politika számos szereplőjének a magatartása.
A stílus maga az ember – tartja a mondás. Így igaz. A politika, a balliberális politizálás jó néhány szereplőjének stílusa pedig sajnos azt üzeni, hogy ez maga a politika. Az unióban felszólalók többségének modora pedig maga az unió. Nem csodálkozhatunk, ha sokan úgy gondolják, az emlegetett intézmények mindegyike gittegylet. Méltatlan Európához, méltatlan az emberhez.
A gittegylet A Pál utcai fiúk című csodaregényben közösséggé formálta a gyerekeket. Az Európai Unió évek óta tartó gittrágása bomlasztó, a magyar Országgyűlés ellenzéki tagjainak stílusa felháborító és hátsó szándékkal teli. Közösségnek pedig utóbbiak egyikét sem nevezhetjük.
Kondor Katalin
(A szerző újságíró)
www.magyarhirlap.hu
Köszönöm.
VálaszTörlésbravó Katalin , csak igy tovább
VálaszTörlés