Meggyilkolta, majd befalazta társát egy egyiptomi férfi

Döbbenetes!

Angliában kapták el a rendőrök az 32 éves, Egyiptomból származó Jahját, aki a gyanú szerint tavaly Franciaországban megölt és befalazott egy Ahmed nevű, szintén egyiptomi férfit egy felújítás alatt álló lakásban. Az egyiptomi állampolgárt hamarosan kiadják a francia hatóságoknak, Bobigny városban indul eljárás ellene.


 

A házfestőt azzal gyanúsítják, hogy tavaly márciusban a Párizs melletti Livry-Garganban megölte egy honfitársát, majd befalazta holttestét. Erre úgy derült fény, hogy a lakás tulajdonosa, egy algíri nő fél év után hazatért a lakásába, amit addig a szakembernek kellett volna felújítania, de már az is gyanús volt a tulajdonosnak, hogy nem érte el a festőt. 

Miután azonban hazatért, egészen meglepő látvány fogadta: a konyhájában egy másfél méter hosszú, egy méter magas és 40 centiméter széles kis falat talált. Megérezte a fehérítőszagot és ekkor kihívta a rendőrséget, akik megfúrták a falat és egy holttestre bukkantak mögötte.

A merényletet követően a gyilkossággal vádolt 32 éves férfi megpróbált elmenekülni, a hatóságok európai elfogatóparancsot adtak ki ellene. Előbb Angliába szökött, ahol már a kontinens elhagyását tervezte, de a brit hatóságok még augusztusban elkapták. A gyilkosság indítéka egyelőre nem tisztázott.

Borítókép: Illusztráció (Fotó: Shutterstock)

www.magyarnemzet.hu

 

Megjegyzések