Az égi tengerészek babonái

A legmeglepőbb Gagarin-utánzás ugyanakkor a hagyományos pisiszünet beiktatása. Az első út előtt Gagarin megállította a buszt, amely kiszállította őt a starthelyre, és a busz jobb hátsó kerekére pisilt. Ezt máig minden űrhajós megteszi, sőt a nők is vizet szoktak hinteni a busz kerekére.

Hiába teljesen más természetű az űrhajózás, mint a tengerészet, az űrhajósok ugyanúgy rettegve tisztelik az űrt, mint földi partnereik a vizet. A hajók az angol nyelvben máig kizárólag nők lehetnek, utalva arra, hogy a babonás tengerészek az anyjuk védő karjait látták a hajókban, s ez a nyelvben is megragadt. Ugyancsak meglepő, hogy a legnagyobb emberveszteséget felmutató tengeralattjárósok még a többieknél is babonásabbak, így az Egyesült Államokban hivatalosan nem ismerik el, ha valamelyik tengeralattjárójukat elveszítették, hanem azt az egységet „örökös járőrözésre” való kiküldéssel honorálják.

3/16 US-AVIATION-CENTENNIAL-GAGARIN
Bajkonur
Jurij Gagarin. Fotó: AFP/HO

De az űrhajósoknak nem volt néhány ezer évük, hogy kialakítsák saját babonarendszerüket. Bajkonurban Gagarin szelleme nagyon meghatározó, ezért nem is meglepő, hogy az ő első útját veszik alapul későbbi utódai. Ezért a várakozás idején hagyományosan orosz szerelmi dalokat hallgatnak az űrhajósok, minthogy egykoron ezt tette Gagarin is, ahogy a misszió előtti napon a Sivatag fehér napja című szovjet westernfilmet szokták megnézni, állítólag jó szerencsét hoz. Az űrhajósok ugyancsak a szerencsét hajszolva nem nézik meg, ahogy a rakétát a hangárból kihozzák és felállítják a starthelyre, ugyanakkor a kíváncsiskodók pénzdarabokat helyeznek el a vasúti sínre, amelyen a rakétát hozzák, állítólag ez is szerencsét hoz. A rakétát megáldja egy ortodox pap a fellövés előtt, az űrhajósok pedig fát ültetnek maguknak, hogy emlékeztessen utazásukra. Ez Gagarin idején természetesen nem volt még így, először Alekszandr Viktorenko kérte ezt 1994-ben, a hagyomány megmaradt azóta. Az űrhajósok két nappal a kilövés előtt fodrászhoz mennek, s az utolsó éjszakájukon aláírják a szobájuk ajtaját.

Az űrkutatás a rejtelmességével mindig elmélyülésre késztette azokat, akik feljutottak az űrbe. Épp ezért nem is volt meglepő, hogy 1968. december 24-én az Apollo 8 háromfős legénysége karácsonyi üzenetként a Teremtés könyvének első tíz versét olvasta fel, amolyan mennyei üzenetként a földlakóknak.

APOLLO XI - ALDRIN
Bajkonur
Buzz Aldrin, az Apollo–11 űrhajósa a Hold felszínén. Fotó: AFP/Roger-Viollet

A legmeglepőbb Gagarin-utánzás ugyanakkor a hagyományos pisiszünet beiktatása. Az első út előtt Gagarin megállította a buszt, amely kiszállította őt a starthelyre, és a busz jobb hátsó kerekére pisilt. Ezt máig minden űrhajós megteszi, sőt a nők is vizet szoktak hinteni a busz kerekére. A legmodernebb babonát Douglas Adams Galaxis útikalauz stopposoknak című regényéből kölcsönözték az űrhajósok, ugyanis mindannyian csak úgy szállnak fel, ha van náluk törölköző.

Borítókép: Gagarin elindul az űrbe a Vosztok–1 fedélzetén 1961-ben (Fotó: AFP/Ria Novosztyi)

Sitkei Levente - www.magyarnemzet.hu

Megjegyzések