Nem fogja elhinni, mennyiért csináltatott gyalogos-átkelőhelyet a baloldali városvezetés

 Döbbenetes!

Mintegy nyolcvanmillió forintból készült el a gyalogátkelő a VIII. kerületi Orczy út és Kőris utca kereszteződésében. A helyszíni beszámolók szerint a nehezen elkészült zebra átadására komoly delegáció vonult ki. Köszöntőbeszédet mondott a kerületi polgármester, a helyettese, a választókerület képviselője, valamint a BKK szakszóvivője. 

Ez a zebra volt az egyik leghangoztatottabb kampányígérete a 2019-es önkormányzati választás előtt Camara-Bereczki Ferenc Miklósnak, a körzet közös ellenzéki képviselőjelöltjének.


 

Amikor jöttek a becslésekkel, hogy mennyibe kerül, én is meglepődtem

– mondta a 444-nek adott interjújában a politikus. Hozzátette: a legtöbb pénzt, a költségvetés felét a jelzőlámpa vitte el.

A politikus állítása szerint a zebra kivitelezése pedig azért húzódott el csaknem négy évig, mert az Orczy út a főváros, nem a kerületi önkormányzat fenntartásában van. 

Már a Tarlós-féle városvezetés idején elkezdődött az Orczy tér felújításának megtervezése, viszont miután Karácsony átvette a városvezetést, állítólag kiderült, hogy nem volt rá fedezet. Ezért a felújítási csomagból kiemelték a gyalogos-átkelőhely ügyét, amely sok időt elvitt. 

Borítókép: Illusztráció (Forrás: Pexels)

www.magyarnemzet.hu

 

Megjegyzések