Kulcsár Edina is érintett lehet egy bírósági ügyben

A szépségkirálynő az akkori szabályzat szerint részt sem vehetett volna a versenyen, ki kellett volna zárni a nevezők közül...

A 2014. évi rendezvény győztese Kulcsár Edina lett. Egy ilyen siker nagy felelősséggel jár, hiszen sok fiatal lány példaképként tekint a mindenkori szépségkirálynőre. Olyanok szeretnének lenni, mint ő. Ez azonban nem minden esetben szerencsés – írta meg a Privatkopo.info.

Amikor Kulcsár Edina nevezett a Miss World Hungary 2014. évi versenyére, már zajlott az a büntetőper, amelynek három vádlottját azért állították bíróság elé, mert fiatal magyar lányokat közvetítettek pénzes arab üzletembereknek azért, hogy velük – pénzért – találkozzanak. Az Egyesült Arab Emírségek, Bahrein, Libanon és Marokkó voltak a szextúrák főbb célpontjai.


 

Újsághír 2016 júliusából: „Egyetlen alkalommal közvetítették ki prostituáltként egy gazdag török üzletembernek, ezért a vád tanújaként hallgatták meg D. Biankát, a Miss World Hungary 2016. évi szépségversenyének közönségdíjasát. A kínos ügy két nappal a döntőt követően robbant ki.

Ugyan nem kértünk a nevezőktől erkölcsi bizonyítványt, de ez ütközik a verseny szabályzatával amúgy is. Amennyiben bebizonyosodnak az állítások, akkor D. Biankát kizárjuk a versenyből, és a nyereményeit is visszavesszük – nyilatkozta a botrány kirobbanását követően Sarka Kata, a Miss World Hungary főszervezője.” (A versenyszabályzat szerint egyébként már az is kizáró ok volt, ha a versenyre nevező lányról korábban akt- vagy félaktfotók készültek.)

A Nemzeti Nyomozó Iroda 2011-ben indított nyomozást az ügyben, amelynek keretében telefonlehallgatások és tanúkihallgatások történtek (a lányok útlevelébe ütött be- és kiléptető pecsétek is erősítették a bűnügyi hatóság gyanúját). 

(Megjegyzés: A büntetőper jelenleg is folyamatban van, nemrégiben tanúként idézte a Pesti Központi Kerületi Bíróság Kulcsár Edinát, ám ő – terhességére hivatkozással – nem jelent meg a tárgyaláson. A legközelebbi tárgyalási napok: 2023. május 2., 4., 10.) A cikk bővebben a Privatkopo.info oldalon olvasható.

Fotó: AFP/Leon Neal

www.magyarhirlap.hu

 

Megjegyzések