Két magyar rejtélyes halála a hegyekben: különös dobozt találtak a holttestük mellett

 Mi lehet a háttérben?

Kétségek övezik annak a két magyar nőnek a halálát, akik decemberben fagytak meg a spanyolországi Sierra Nevada hegységében. 

Az 55 és 57 éves áldozatok kihűlés miatt veszítették életüket, ám az El Mundo című lap szerint az eset néhány részlete máig tisztázatlan. Ezek közül a legfőbb, maga a helyszín.

Összezavarodtak a hóviharban

A két turista még tavaly december 13-án hunyt el. A Hoya de la Morán talált holttesteken nem volt erőszaknak nyoma, viszont találtak mellettük egy 12 szemet tartalmazó, ám már üres nyugtatós dobozt. 


 

A magyarok szervezetében ki is mutatták a gyógyszereket, ám nem akkora mennyiségben, hogy az halálos legyen.

  Az kétségtelen, hogy a két nő rendkívül rossz  időjárási viszonyok között vágott a nehéznek egyébként nem mondható útnak, heves szél és sűrű hó kísérte őket útjukon, azonban még ez sem magyarázat a halálukra. 

Közel volt a menedék

 A közelben, mintegy 200 méterre található a csúcs felé egy menedékház, lefelé a turistaúton pedig van a rendészeti szálló és az egyetemi hotel, erős fényük messzire látszik.  Halálukban – áll a rendőrségi jelentésben –, leginkább az játszott szerepet, hogy hirtelen hűlt le az idő, ők pedig gyakorlatlanságuk miatt elveszítették tájékozódási képességüket.    

www.borsonline.hu

 

Megjegyzések