Drámai videó: Előkerült Zámbó Jimmy egyik utolsó interjúja

A 2001-ben elhunyt énekest Jakupcsek Gabriella faggatta még 1999 őszén.

Megjelenéséről, védjegyéről számító hajáról és a magánéletéről is őszintén vallott Zámbó Jimmy abban az interjúban, amit még Jakupcsek Gabriella készített vele 1999 októberében. A legendás énekes akkor még tele volt tervekkel és célokkal, fogalma sem volt arról, hogy kicsivel több mint két évvel később, egy hideg januári napon elsül a fegyvere és élete tragikus hirtelenséggel véget ér.

Imádta hosszú haját

Jimmytől ebbben az interjúban a közönség soraiban ülő rajongók is kérdezhettek. Egyikük azt akarta tudni, levágatná-e az énekes a haját, ha a felesége már ráunna a sörényére. Jimmy erre határozottan azt felelte, hogy ez soha nem fordulhat elő, hiszen a haja része a megjelenésének, elképzelni sem tudja az életét nélküle.


 

Jakupcsek Gabriella egyébként a stúdióban azzal is megpróbálkozott, hogy összefogja vagy feltűrje a legendás énekes haját, ám Jimmy ebbe nem ment bele.

Fontosnak tartotta a hűséget

A beszélgetés  során szóba került a hűség kérdése is. Jimmy erre azt mondta, néha nagyon nehéz nem meginogni, ám van egy módszere, amivel hűséges tud maradni.

"Összehasonlítom, hogy mennyi boldogságot nyújtana az a pár óra egy gyönyörű nővel, ahhoz a fájdalomhoz képest, amit emiatt átélne" - fogalmazott a stúdióban.

A videót egyébként Jimmy legidősebb fia, Krisztián osztotta meg az Instagramon, már csak azért is, mert néhai édesapja most ismét az érdeklődés középpontjába került a róla szóló, A Király című sorozat miatt, ami egyébként igen nagy port kavart és éles vitákat váltott ki.

Zámbó Marietta perrel fenyegetőzik

Jimmy nővére, Zámbó Marietta úgy döntött, beperli a tízrészes sorozat készítőit és a streamingszolgáltatót. Teszi mindezt azért, mert véleménye szerint több családtagját és őt is méltatlan módon formálták meg a sorozatban játszó színészek. Korábban így beszélt erről Marietta:

„Édesanyánk a halála előtt másfél nappal látta azt az epizódot, amiben az ő karaktere szerepelt, és nagyon rosszul érintette az, amit látott. Teljesen tönkretették őt lelkileg. Úgy ábrázolták, mintha valami lepusztult, senkiházi proli lett volna, és ez abszurdum! Ezért pedig felelni fognak, erre megesküszöm! Személyiségi jogi pert indítok, és nem csak édesanyám, de a magam és Jimmyke nevében is, hiszen engem is úgy mutatnak be, mintha valami elvetemült idióta lennék, a testvérem nimbuszát pedig egyenesen a sárba tiporják” – jelentette ki Zámbó Marietta három hete a Borsnak.

Íme a felvétel!

www.borsonline.hu

Megjegyzések