Balog Zoltán elmondása szerint az évad sikerét jelzi, hogy az olasz szervezők szívesen folytatnák azt, míg a Magyar Turizmus Zrt. számai a siker egy másik aspektusára világítanak rá: az Olaszországból hazánkba érkezett látogatók száma az utóbbi időszakban 10 százalékkal növekedett. A rendezvény Facebook-oldalára érkezett kattintások nagy száma azt mutatja, hogy sikerült a fiatalok felé is nyitni – fűzte hozzá.
A firenzei Alinari Nemzeti Fotográfiai Múzeumban – Európa legrégibb ilyen intézményében – Robert Capa 1943 és 1944 között készült 78 képéből nyílik kiállítás a Magyar Nemzeti Múzeum (MNM) válogatásában.
Lengyel Beatrix kurátor, az MNM Történeti Fényképtárának vezetője az anyag 2013. szeptemberi római bemutatásakor elmondta: a háborús tudósító 1943 júliusától, a szövetségesek szicíliai partraszállásától a salernói második partraszálláson, majd Nápolyon át Montecassinóig és a Róma környéki, 1944 februári anziói partraszállásig örökítette meg az itáliai háborús hónapokat és a lakosság reagálását az eseményekre.
Ezt az anyagot Olaszországban kiállításon 2013 előtt még nem látták – jegyezte meg a kurátor. A kulturális évad adta a lehetőséget, hogy az MNM anyagából az Olaszországban készült háborús fotókat kiválogassák és kiállításon bemutassák.
Balog Zoltán elmondta, hogy a Firenzében február 23-áig látható kiállítás iránt több más olasz város, többek között Palermo is érdeklődik.