2012. január 22., vasárnap

Irina Holobova az olomuci hentes vörös hajú lánya

Počuvadlo nevű Csehszlovák faluban egy sátor félhomályában lett az enyém Irina Holobova az olomuci hentes vörös hajú lánya. Irina a festői hegyek övezte úttörőtábor legszebb jelensége volt. Hatalmas habzó mellei betöltötték az összetákolt, néhol már lyukas és erősen rogyadozó sátrat, s úgy világítottak a sötétben, mint két UV színű bója a háborgó tengeren.


A kisdedkori ösztöneim, mind a rágó, mind pedig a szívó egy csapásra visszatértek és azon nyomban készséggé nemesültek. Úgy habzsoltam a hatalmas puha, fehér melleket, mint az a gyermek, aki tápszeren, illetve idegen anyák tején nőtt fel, mert nem volt az édesanyjának elég teje és ezért nem tudta őt szoptatni.
Ez megmagyarázza a mellek utáni folyamatos, emésztő vágyat, azt a vágyat, amely nem egészen hét év múlva a halálomat fogja okozni a szilfák övezte 777-es úton…
Egy csapásra szerelmes lettem Irina Holobovába, az olomuci hentes vörös hajú lányába, illetve két álomszép mellébe, amely akkor este megvilágította azt az összetákolt, néhol már lyukas és erősen rogyadozó sátrat a festői hegyek övezte počuvadloi úttörőtábor takarodó utáni álomvilágában. A matek órák pad alatt titokban lapozgatott, gyűrött újságjai valósággá váltak. A fantázia akkor este összeolvadt a valósággal és én repültem a szerelem szárnyán, magasan a počuvadloi hegyek felett. A beteljesülés pillanatában Irina Holobova az olomuci hentes vörös hajú lánya hatalmasat sikított, én meg elégedetten pihegtem a két hatalmas mell enyhülő szorításában. Ekkor megértettem Kunderát, aki azt mondta, hogy azért szereti a cseh lányokat, mert a gyönyör pillanatában az OLÁ-OLÁ szótöredékek hagyják el a szájukat.
Másnap hazautaztunk és én nem láttam őt többé az életemben egészen addig a bizonyos napig.
   Eltelt hét karácsony, hét húsvét, hét születésnap, hét álmokkal és vágyakkal teli esztendő és én kamionommal a szilfák övezte 777-es úton haladtam Olomuc felé.
Néztem a fülke ablakából a rohanó fákat, míg egyszer csak az út szélén bájaikat áruló kurtizánok között megpillantottam őt, Irina Holobovát az olomuci hentes vörös hajú lányát és két hatalmas mellét, amely még hét év távlatából is éppúgy világította be környezetét, mint akkor este a počuvadloi úttörőtábor összetákolt, néhol már lyukas és erősen rogyadozó sátrát. Egyszerűen kővé dermedtem, nem működtek az érzékszerveim, megbénultak az izmaim és elveszítettem az uralmamat a kamion felett. Menthetetlenül sodródtam a sötét tátongó szakadék felé, de mielőtt a hatalmas, nehéz kamion átszakította volna a szalagkorlátot tekintetünk mégegyszer találkozott, megismert, hiszen elmosolyodott majd kacéran megigazította melltartójának rózsaszínű pántját. Én is elmosolyodtam, majd őszinte boldogsággal a szívemben szakítottam át a szilfák övezte 777-es út szalagkorlátját, hiszen ismét repültem, mint akkor hét éve a festői počuvadloi hegyek felett, s most már tudtam, biztosan tudtam, hogy Irina Holobova az olomuci hentes vörös hajú lánya örökre szeretni fog.

Felhévizy Félix naplójából

0 megjegyzés:

Megjegyzés küldése