2012. január 22., vasárnap

Erika Juskoviak vörös könnyei

Egy bangladesi marionett színház Rómeó és Júlia előadásán csókoltam meg először Erika Juskoviakot. A hetedik sorban ültünk és néztük egymást szótlanul, majd lassan átöleltem és nyelve finom fűrészporos érdességét szomorúan átvilágítottam.
Nehéz köd rótta fekete fényútját kint a hideg hegyek árnyékában. Egymás kezét fogva sétáltunk a betonjárda nedves felületén. Csönd volt, s valahol eltörtek egy kristálypoharat, melynek finom szilánkjai beragyogták az éjszaka sötét álomvilágát.


Hideg volt, de a marionett figurák szerelmesen nézték, ahogy porcelán arcukon végiggördül egy-egy vörös könnycsepp.
Még aznap lefeküdtünk egymással. Erika Juskoviak keményen élvezett, s állatias sikolya félreverte a harangokat.
- Túz van! Tűz van! – kiabálták az emberek és az utcára siettek. Volt aki vödrökkel a kezében érkezett a kör alakú térre, volt aki hálóingben.
Erika Juskoviak félrehúzta a selyemfüggönyt a Puppet-hotel hetedik emeleti szuterénjében és nevetett, de közben arcán végiggördült egy vörös könnycsepp. Én ránéztem, nevettem és közben letöröltem kipirult, fényes arcomról a vörös könnycseppeket.
Hideg volt, és a kopott bangladesi marionett színház jelmeztárolójában egy régi faládából szívdobogás hallatszott.

Felhévizy Félix naplójából

0 megjegyzés:

Megjegyzés küldése